Eperjessy István, Tyúktarka galamb tenyésztő

Egy ritka fajta tenyésztése, mindig érdemesebb, mint az elterjedt fajtáké

dsc01521.jpg1949. szeptember 10-én születtem Békéscsabán, azóta is itt élek. 6 éves koromtól galambászok. Több fajta galambbal kezdtem, de 1968-ban szereztem be az első tyúktarka galambjaimat. Azóta is ezzel a fajtával foglalkozom. A békéscsabai V-155. egyesület tagja voltam. Miután a 155-ös egyesület beleolvadt a V-52. egyesületbe, az óta itt vagyok tag. A Máltai és Tyúktarka fajtaklub tagja vagyok 1974-óta, ahol a klubtitkári munkát látom el, valamint a Tyúktarka fajta szakmai felügyelője vagyok. Először a fekete és barna színnel kezdtem, az utóbbi 2 évben felkaroltam a kék szalagos és izabella fakó színváltozatot is, mert ennek a két színnek a tenyésztését kevesen űzik. A tyúktarka galambok bírálatát a komolyabb kiállításokon (klubkiállítás) mint vezető fajtabíráló végzem. Az utóbbi időben ez a galambfajta Magyarországon is a régi híréhez méltóan szerepel, a klubnak köszönhetően, már európai kiállításokon is megállnák helyeiket a klub tagjainak galambjai. 

Kellemes nézelődést kívánok a honlapon! Várom a jövendőbeli fiatal tenyésztők jelentkezését, akiknek nagy segítséget adok, hogy ezt a fajtát komolyan tudják tenyészteni.dsc01532.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 23
Heti: 47
Havi: 142
Össz.: 45 121

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
Eperjessy István, Tyúktarka galamb tenyésztő - © 2008 - 2024 - tyuktarkagalamb.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »